Búcsú

Konok kínok közt haldokló remény,
remegő kezemben ázott búcsúlevél.
Szememből ömlő ösztönös könnyözön,
lapjait lelkesen öntözöd.
Meglehet, mint macska, zsákmányolt egerével,
játszik velem a képzelet.
Arcod látom, melyet pír tüze éget,
zavartan a földet nézed,
átkos döntésed magyarázod éppen.
Jeges kezével hirtelen kócos hajamhoz ér
a feltámadó északi szél,
és legott, mint fagyott gyümölcs hull lábam elé
a komor kétségbeesés.
Lám, új társam,
mily hamar rád találtam.