Lassan telnek a napok
és nélküled egyedül vagyok
Szürkén néz le rám az ég

vihar készül mely érted él
Sok esős vasárnapon
néztem ki az ablakon
Kint a sötét viharban
Téged láttalak egymagadban
De ez csupán illúzió volt
sajnos nem a valóság
Homlokomnál csattan egy Colt
s befogad az örökkévalóság
Remélem emlékezel rám
és néha beszélsz hozzám
Mégha valaki elhódította szívedet
kérlek néha idézd meg lényemet
Kérlek ne hagyd egyedül
gyönge lelkem a túlvilágon
mert nem volt olyan férfi aki
nálam jobban szeretett e világon
2009. augusztus 6. 1:13


Ha a sírás mindenre megoldás lenne, állandóan sírnék. De a valóságot elkergetni nem tudom. Hibázom és megbűnhődöm érte. De ez más. Mindennapi szenvedés. Ha látnám, hogy belátható időn belül vége lesz, várnék. De a vég messze van, addig mit tegyek?
Nem tudom mi lesz a vége, de addig reménykedem, s mindennap úgy ébredek, hátha jobbat hoz a mai nap. Lopott óráknak élek.
Nem emlékszem, voltam - e valaha boldog is, de ha igen, nagyon régen lehetett. Mikor megcsillan előttem a földöntúli boldogság reménye. szertefoszlatják álmaimat s pincében találom magam.
Nem tudok most sírni, pedig szeretnék, de ez talán önsajnálat lenne. Én nem magamat sajnálom, hanem a létemet, melyet nem kértem senkitől, mégis viselnem kell. Ha a szerelem olyan kapaszkodó lenne, mely kirángatna ebből a sírból …
De a szerelem nem elég erő ahhoz, hogy ördögi csapásokat viseljen el. Ha egyedül lennék, az talán más lenne. Hogy jobb-e, nem hiszem . csak nem rántanám magammal őt is. Oly jó lenne tudni: ha itt az idő elengedi kezem. Mert van,hova az ember egyedül megy.

S oda én sem viszem magammal őt..