Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz.
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull. szívünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

------------------------------------------------------------------------------------



2009. augusztus 6. 1:50

Többé ne keress
Ne hívj, ne szeress
Ne kopogj ajtómon soha már
tovaszáll lelkem,mint a madár
többé ne bánts
ne szidd gyarló énem
ne akard magadnak utolsó csepp vérem
Engedj elmenni,elég volt,nincs tovább
Nem lehetek már ennél ostobább
Mit magadnak kivánnál,azt kívánom neked
Remélem az Isten,téged jobban szeret.
Többé már ne keress
Többé Ne hívj, ne szeress
Ne kopogj ajtómon soha már
tovaszáll lelkem,mint a madár