Reggel féltem felébredni, féltem attól hogy itthon ébredek fel az üres szobámban és csak a lusta felhőket látom ahogy komótosan kusznak el az ablakom előtt...
De ehelyett felébredtem egy sokkal nagyobb ágyon nem voltak ismerős tárgyak vagy éppen komótosan folydógáló felhők csak az eső kopogott az ablakon és ott volt Ő. Visszaaludtam. Majd mikor ismét felkeltem már elált az eső és kisütött a reggeli nap. De nincs még egy olyan nap vagy csillag vagy akármi ami oly annyira gyönyörűen tündökölne mint kedvesem arca a mosoly és az a kedves meleg szempár... és igen ez a valóság volt nem egy álom vagy valami illúzió, ez a valóság volt. Aztán újra felébredtem, és rájöttem, hogy álmodtam a valóságot.