"üveg borral a kezében félig elszívott olcsó cigi a szájában megy a botor, rohan a balga elme kiutat keresve a világból és az érzéseitől, mindentől. De hirtelen megtorpan és visszanéz, visszanéz és nem lát mást szeme csak sötét homályt itt az idő, mennie kell de még egyszer ez öreg folyóhoz fordul s így int:
-"viszlát barátom, viszlát vad csibész tudom hogy egyszer találkozunk még, de addig is köszöntsd helyettem a tavasz, mert eljön én mondom barátom eljő majd de már nélkülem látja öreg szemed a partot, mostmár túl mélyek a sebek testvér te megérted vedd hát most csökevényes lelkem tiédhez"
Majd előhúz egy kést és halkan szavakat suttog neki, olyan szavakat mint amit egy anya mond megszületett gyermekének, és vágott egyszer majd még egyszer, az eső hirtelen elkezd szakadni s mint függöny zárja el a külvilágtól a haldokló fiút, nem szólt amikor elment, nem a fájdalomtól volt hangos a vihar, ami probálta kedves gyermekéről lemosni a vért, a vért ami már eláztatta az elég karját és a földet is körülötte igen az eső majd elmossa elmossa az utolsó vak könnyet is a fiú szeméből..."

A zuhogó esőben botorkálva kereste mindazt amit elvesztett, mindazt amit egyszer magáénak tudhatott, mindennek vége mindennek amit az élet csak mesélhet."